Megközelítés
A könyvtár megközelítése a főbejáraton át
A főbejárathoz vezető lépcsősor nyitott, kétoldali és középen egy korlátsort kapott.
Felérve, előre, 11 óránál találjuk az épület műanyag, kifelé nyíló bejárati ajtaját.
Két bejárati ajtó is van egymás mellett, de a lépcsőhöz közelebbit használják.
Belépve, rögtön a főlépcsőház félemeletére érkezünk, előttünk, balra van a lefelé vezető
lépcsősor, ami ráccsal lezárt, előttünk pedig a felfelé vezető lépcsősor indul.
Félemeletet felfelé haladva, a 0. szintre érkezünk. Velünk szemben van a portásfülke,
előttünk, balra pedig a folyosóajtó, melyen át a lift és a 0. szint helyiségei
közelíthetőek meg.
A liftet a folyosóajtón áthaladva, rögtön balra találjuk. A felfelé vezető lépcsősort
pedig két balfordulat után érhetjük el.
A lépcsőházon át a harmadik szintre érkezve, szemben kétszárnyú, felénk, két oldalra
nyitott folyosóajtót találunk. Ezen áthaladva, előttünk merőlegesen, balra nyílik meg a
folyosó, az épület teljes hosszában.
Jobbra fotelek, asztalok zárják a folyosó ezen végét. Balra fordulva, a folyosó túlsó
végén találjuk a könyvtárat.
Balra indulva, rögtön a bal oldalon van a lift, majd egy kétszárnyú ajtón áthaladva
haladunk végig a folyosón. A folyosó mindkét oldalán kisebb szobák nyílnak.
A jobb oldalon korlát is segítheti a haladást, de mivel ezen az oldalon egyéb akadályok
is vannak (fénymásoló, asztalok, székek), ezért a bal oldali falkövetés ajánlott.
A folyosó közepénél, bal oldalon kisebb tér nyílik meg, ahol asztalokat, székeket
találunk. Emellett elhaladva, a folyosó végén találjuk kétszárnyú, befelé nyíló ajtóval
a 314-317. számú könyvtárat. Előtte, jobb oldalon egy kisebb asztalt helyeztek el.
Belépve, a bal oldalon végig könyvespolcokat találunk, közben 3 ajtó van, az első egy
iroda, a második a látássérültek számára fenntartott szoba ajtaja, ahol beszélő programmal
ellátott számítógépet helyeztek el. A harmadik ajtó pedig egy üvegajtó, ahol a
tankönyvtári részleg kapott helyet, gyakorlatilag a hátsó lépcsőházban.
Lefelé haladva, egy emeleten át, a pihenőkben is helyeztek el könyvespolcokat.
A könyvtárajtón belépve, a jobb oldalon végig könyvespolcokat találunk,
illetve egy ajtót, amely az olvasótermi részbe vezet, ahol a folyóiratok is helyet kaptak.
Az olvasótermet több egybenyíló szobából alakították ki.
Továbbhaladva, a jobb oldalon kisebb tér nyílik meg, amelyben rögtön a könyvtáros asztalát
találjuk, illetve a médiatárat és további szakkönyveket.
Innen az olvasóterem is megközelíthető.
A mosdókat a 3. emeleti folyosó bal oldalán találjuk, közvetlenül a könyvtár ajtaja előtt.
A könyvtár felé haladva, sorban a női, férfi és a mozgássérültek számára kialakított mosdó
követi egymást.
A könyvtár megközelítése az akadálymentes bejáraton át
A parkolótól enyhe, felfelé vezető, kétoldali korláttal ellátott rámpán át jutunk az épület műanyagajtós bejáratához. A kifelé nyíló ajtón át egy szélfogóba jutunk, ahonnan csak a lift érhető el, a szemben lévő fal mentén.
